BEMUTATKOZÁS

F Nagy Zoltán vagyok, 1976 december 8.-án születtem. Jelenleg túrkevén élek feleségemmel  és 4 éves kislányunkkal.

Esztergályosként dolgozom egy kisebb fémipari kft-nél.

Az első galambjaimat, 12 évesen az akkori iskolám padlásáról hoztam, ezek közt volt mindenféle.

Később vettem egy pár vörös kinget, melyekkel egészen katonaságom kezdetéig foglalkoztam.

Ezután Székesfehérvárra kerültem, ahol sajnos nem volt lehetőségem a galambokkal foglalkozni. Majd később mikor hazakerültem, feleségem segítségével kezdtem el újra galambászkodni ennek kb 4 éve.

Az első modenáimat barátomtól Hagymási Sanyitól és az ő galambász ismerősétől Márki Imrétől vettem.

Ezután léptem be a túrkevei galambászegyesületbe ahol azóta titkárként tevékenykedem, majd az Angol Modena fajtaklubba ahol sok tapasztalattal és tanáccsal gazdagodhattam.

Igaz még csak két éve járok kiállításokra és még nálam nagyon "gyerekcipőben " jár a tenyésztés , azért kisebb sikereket már a magaménak tudhatok. 

 Bár a kitűzött céltól még messze vagyok, remélem hogy a galambok iránti szeretetem és kitartásom meghozza gyümölcsét.

Igazán példaképet nem akarok kiemelni, sok olyan tenyésztőt ismerek akik önzetlenül segítenek és barátként támogatnak. Nekik ezúton is köszönöm az eddigi segítséget és remélem a jövőben is számíthatok rájuk. 

Terveim közt szerepel, hogy a jövőben mást is tenyésszek pl:törpe cocin ill. más baromfit is. 

Ui: minden kedves tenyésztőtársamnak sok sikert és további szép eredményeket kívánok.

Tisztelettel:F Nagy Zoltán

Diavetítő
Naptár